| ||
Szolgáltatások részletesenAmennyiben szeretné igénybevenni szolgáltatásainkat, kérjük,szíveskedjen felvenni munkatársainkkal a kapcsolatot az office@green-tax.hu e-mailcímen keresztül. Köszönjük!
Termékdíj audit, átvilágítás
Ajánljuk azoknak a cégeknek, akiknél a termékdíj-kötelezettség összetett feladat, a befizetett összeg pedig jelentős mértékű, ezért szeretnék szervezeti rendszerüket, nyilvántartásukat jogszabály szerint és költségoptimálisan működtetni, illetve a folyamatokat egy „ellenőrzésálló” belső szabályzattal is támogatni. A termékdíj-szabályozás jogszabályi szövege és a hatósági értelmezés szinte évente változik, ebből következően csak az a gazdálkodói gyakorlat állja ki az ellenőrzés próbáját, amely naprakészen követi a módosításokat. Az adóhatóság rendszeres ellenőrzéseire tekintettel célszerű felülvizsgálni 5 évre visszamenőleg a termékdíjas kötelezettségek teljesítését. Az ellenőrzés folyamatát megkönnyítheti, ha a cég egy komplex belső szabályzatban határozza meg a termékdíjas kötelezettségégek rendezésének módját, belső eljárásait és felelőseit. A korábbi időszakok elmaradásának pótlásáról akkor lehet gazdasági döntést hozni, ha a múlt rendezésének teljes költsége kiszámításra kerül.
Egyszeri céges tanácsadás
Ajánljuk azoknak a cégeknek, amelyek 2-3 órás tanácsadás során szeretnének alapvető segítséget kapni ahhoz, hogy a termékdíj-szabályozás alkalmazásában saját lábra álljanak. Azoknak a cégeknek az esetében, ahol a termékdíj megállapítása és bevallása nem igényel összetett belső szabályozást és koordinációt, egyszeri konzultációt követően tisztázhatók azok a sarokpontok, amelyek a termékdíj-kötelezettségek önálló teljesítéséhez szükségesek. Cégünk alapelve, hogy igyekszünk a kötelezetteket „önállóságra nevelni” annak érdekében, hogy a termékdíj rendezéséhez igénybe vett külső szakértői költségek és alkalmazotti munkaórák az optimális szintre csökkenjenek. A tanácsadás során tisztázott kérdések: mely termékek után keletkezik díjfizetés, hogyan kell kialakítani a nyilvántartást, hogyan kell elkészíteni a bevallást, hogyan rendezhető a múltban elmulasztott kötelezettség.
Hatósági ellenőrzés során történő rendelkezésre állás
Hatósági ellenőrzés esetén a cég érdeke, hogy teljes mértékben tájékozott szakember „védje meg” a cég termékdíj-politikáját. A termékdíj-szabályok összetettségéből kifolyólag előfordulhat, hogy az ellenőrzést végző hatóság munkatársai olyan felfogás szerint végzik a munkájukat, amely a jogszabály szövegével vagy a központi jogalkotó értelmezéssel nem teljesen egyezik meg. Ugyancsak hasznos lehet, ha az ellenőrzés során a cég gyakorlatát a – termékdíj-előírások és összefüggések figyelembevételével – legelőnyösebb formában prezentálja a hatóságok előtt. A szolgáltatás tartalma a megbízás szerint telefonos vagy helyszíni képviselet az adóhatósági vagy környezetvédelmi hatósági ellenőrzés során.
Szolgáltatások közvetítő szervezetek számára
A közvetítő szervezetek számára folyamatos szakmai tanácsadást, stratégiai együttműködést, továbbá a hatóságok felé képviseletet tudunk nyújtani. A közvetítő szervezetek esetében különösen fontos, hogy az átvállalt kötelezettségeiket a jogszabályoknak megfelelően teljesítsék. A szervezeteknek egyformán ismerniük kell a termékdíjra és a hulladékkezelési tevékenység koordinálására vonatkozó szakmai előírásokat. A stratégiai partnerként működő közvetítő szervezetek esetében vállaljuk a szervezet előadások, konzultációk keretében történő bemutatását, ajánlását is.
Előadások tartása szakmai szervezetek, kamarák felkérésére
Felkérés alapján, előre egyeztetett feltételek szerint állunk rendelkezésre szakmai szervezetek, kamarák számára szemináriumok, előadások megtartására környezetvédelmi termékdíj témában. Az ipar, kereskedelem, számvitel és könyvvizsgálat területén működő kamarák és érdekképviseletek tagságának tevékenységét jellemzően érinti a környezetvédelmi termékdíj. Egy szakmai nap keretében lehetőség van arra, hogy az előadásunk segítségével a tagok is megosszák egymással gyakorlati tapasztalataikat. A kb. 3,5 órás, konzultációval egybekötött előadás a termékdíj-kötelezettségek elméleti és gyakorlati szempontból történő ismertetésén túl kitér az aktuális értelmezési problémákra, illetve a hatóságok tevékenységének bemutatására is. Az előadást követően helyszíni konzultációra a résztvevők rendelkezésére állunk.
Szakmai szervezetek, kamarák számára szakmai segítségnyújtás
Az előadások megtartásán túl az együttműködés kiterjedhet a tagság számára való folyamatos tanácsadás nyújtására, a jogszabályi előírások értelmezésére, azok szakmai módosításában való segítségnyújtásra. Az ipar, kereskedelem, számvitel és könyvvizsgálat területén működő kamarák hatékonyabban képesek fellépni a hatóságokkal való egyeztetés, illetve a jogszabályok módosítása témájában, mint az egyes tagok, tagvállalatok. Ugyancsak szükség lehet arra, hogy a tagok egységes tájékoztatást kapjanak a jogszabályok helyes értelmezéséről, a gyakorlati alkalmazás tapasztalatairól. Az együttműködés eredményeként a szervezetek szakmailag megfelelően előkészített tájékoztatókat, illetve módosítási javaslatokat kapnak.
Előadások, konferenciák saját szervezésben
A Green Tax Consulting Kft. saját szervezésű előadásokat, egész napos képzést tart az általa meghirdetett időpontokban környezetvédelmi termékdíj témában. Az előadásokat a lényeges jogszabályi módosításokhoz, illetve a hatósági gyakorlat reformjaihoz kapcsolódó időpontokban rendezzük meg. A 3-3,5 órás, konzultációval egybekötött előadás a termékdíj-kötelezettségek elméleti és gyakorlati szempontból történő ismertetésén túl kitér az aktuális értelmezési problémákra, illetve a hatóságok tevékenységének bemutatására is. Az előadást követően egyéni helyszíni konzultációra a résztvevők rendelkezésére állunk. Az ebéddel megszakított egész napos képzés célja a gyakorlati teendők példákon keresztüli elsajátítása, illetve az összetett eljárások (mentességi kérelem, visszaigénylés, újrahasználat nyilvántartása) részletes megismerése.
Média számára történő rendelkezésre állás
A média részéről megjelenő bármilyen szakmai kérdés esetén szívesen állunk rendelkezésre, mivel rendelkezünk a termékdíj-szabályozás minden aspektusára kiterjedő szakmai rálátással. A környezetvédelem gazdasági szabályrendszerének elméleti oldalával, a hazai termékdíj-rendszerrel, az alkalmazás tapasztalataival foglalkozó hírek, cikkek és tanulmányok elkészítése során a szerzők rendelkezésre állunk a szakmai háttér ismertetése, illetve az elkészült anyag szakmai ellenőrzése tekintetében.
Általános termékdíj-jogértelmezés
Igény esetén bárki számára állunk rendelkezésre a termékdíj-szabályozással kapcsolatos jogértelmezési kérdésekben. A termékdíj-szabályozás és a kapcsolódó hatósági jogértelmezés összetettségéből fakadóan a teljes körű tájékozódás nem lehetséges kizárólag a jogszabályok szövege alapján. Egy-egy kritikus kérdésben a helyes értelmezés ismerete milliós nagyságrendű különbséget eredményezhet a fizetendő termékdíj tekintetében. A jogértelmezéssel kapcsolatos szolgáltatásunkat már online is igénybe vehetik (részletek: link a webes szolgáltatásokhoz).
Hatóságok felé történő kommunikáció segítése
Amennyiben termékdíj témában felmerül bármilyen állásfoglalás készítés, szakmai egyeztetés igénye az érintett hatóságok (adóhatóság, könyezetvédelmi hatóság) felé, vállaljuk ennek szakmai előkészítését. A gyakorlatban kialakuló, gyakran a jogszabály szó szerinti olvasatának ellentmondó értelmezések miatt a kötelezettek a törvény és a rendeletek alapján nyitott kérdéseket számos esetben az érintett hatóságok írásos állásfoglalásának megkérésével tudják megnyugtatóan lezárni. A segítségnyújtás során igény szerint javaslatot teszünk a kommunikáció szakmai tartalmára, formájára, szóbeli egyeztetés esetén az illetékes szervezeti egység kiválasztására, a követendő stratégiára.
Képviselet – bejelentések, bevallások elkészítése
Képviselet formájában vállaljuk a bejelentési és negyedéves/éves rendszeres bevallási/adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését partnereink számára. Bár a termékdíjjal kapcsolatos adatszolgáltatási feladatok teljesítése több speciális ismeretet követel meg, mint egy átlagos adóbevallás teljesítése, minden partnerünknek azt tanácsoljuk, hogy – esetenként a mi segítségünkkel végrehajtott auditálást követően – belső munkatársak segítségével szervezze meg az adatszolgáltatási folyamatokat, igény szerint ebben a feladatban is vállalunk segítségnyújtást. A bevallások elkészítését csak a partner nyitó átvilágítását (konzultáció) követően vállaljuk.
Környezetvédelmi tanácsadás
Teljes környezetvédelmi auditálás, a környezetvédelmi jogszabályoknak való megfelelés áttekintése, javaslattétel a jogszabályoknak megfelelő működésre. Napjainkban nincs olyan vállalkozás, amely tevékenységét ne érintené a folyamatosan bővülő környezetvédelmi szabályozás. A jogszabályi előírások megsértése, illetve a hatóságok felé előírt adatszolgáltatás elmulasztása következménye környezetvédelmi bírság kiszabása lehet. A környezetvédelmi audit során a teljes környezetvédelmi szabályozás alapján készített kérdőív segítségével azonosítjuk vállalat releváns kötelezettségeit, azok teljesülését, dokumentálását, végül javaslatot teszünk az esetleges hiányosságok rendezésének módjára. | ||
Impresszum|
Jogi nyilatkozat|
Szabályzat
Green Tax Consulting Kft., 1155 Budapest, Széchenyi út 32, e-mail: info@green-tax.hu
|